Hosszas levelezgetés,telefonálgatás után végül kezdett körvonalazódni az első találkozónk. Azért az az előzmények ismeretében elképzelhető,hogy nem volt ezt olyan egyszerű kivitelezni. Ugyanis én mikor otthon benyögtem,hogy kb 200 km messzeségből jönne hozzám egy pasi,akit a neten ismertem meg,ráadásul finoman szólva is idősebb nálam,egész egyszerűen előbb lefagytak,majd darabokra szedtek. Így be kellett látnom,hogy otthonom nem éppen ideális találkahely. Sebaj,hozzánk akkor csak felugrunk,bemutatom őt gyorsan nekik és elhúzunk valahova. Na de hova? Azért ekkora távolsággal nem lehet félnapos randit szervezni. Meg amúgyis,addigra már úgy felhecceltük egymást a levelekkel,telefonokkal,hogy sanszos volt,hogy nem csak sakkozni érkezik. Nem baj,van a közelben egy csendes panzió,foglalunk szobát és majd meglátjuk,hogyan alakul.
Végül elérkezett a várva várt szombat reggel,zötyögött lefelé hozzám vonattal. Előtte napjában többször elmondta,ha leszáll a vonatról olyan csókot kapok,hogy…végül annyira meg volt illetődve,hogy csak egy puszira futotta a részéről. Ettől még szikrázott a levegő,ez volt az első olyan tapasztalásom talán,hogy igazából megkívántam valakit. Gyorsan lezavartuk anyámékat ( illedelmes ember révén kis ajándékokat is hozott nekik ),akik nem sok szóra tartották érdemesnek. Le vannak ejtve,irány a panzió. Amint beestünk a szobába,úgy csókolt meg,mint akinek az élete múlik rajta. Soha ilyen gyorsan ruhából nem hámoztak még ki. Elképesztően gyengéd volt minden érintése…és mégsem szakadt át bennem minden gát. De az eddigi sarokszámlálós élményeknél még igy is klasszisokkal jobban sikerült. Mivel az eddigi,jóformán orgazmusra képtelen,zárkózott és kissé prűd tulajdonságaimat még jóval előbb “feltálaltam” neki,félve vártam a reakcióját. Mert persze,előtte úgy állt hozzá,hogy semmi baj,jó lesz az,ha elsőre nem is lesz tökéletes,majd sokadikra…úgyis egy életre elég időnk van rá. Viszont a puding most feltàlalásra került ugye…de csak egy nagyon mêly örömöt tudtam leolvasni az arcáról,majd csak annyit tudott kinyögni:végre érezhettelek. Innentől olyan volt az egész,mintha egy burokban lebegnénk,egész egyszerűen megszűnt a külvilág. Csak voltunk összeölelkezve,csókolózva és sutyorogva…na és persze teljesen összegabalyodva. ( Szerintem elég,ha annyit írok,hogy hétfőn izomlázzal mentem suliba. )
Végül eltelt a vasárnap is…fájó szívvel búcsúztunk el a panziótól és kísértem vissza a vonatához. Úgy éreztem magam,mint akinek a szívét tépik éppen ki. Egy dolog vigasztalt:innentől minden hétvégémet nála töltöm majd. Még körülbelül fél évig járkáltam fel hozzá,majd a suli végeztével hozzá is költöztem,nem bírtam tovább a távkapcsolatot.
Az első közös albink és a közös életünk kezdete sem volt éppen egyszerű történet,na de az már egy másik fejezethez tartozik. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: